Mandiner.hu
Elérkeztünk a lényeghez: Orbán a svéd miniszterelnök arcába tolta a problémát, Elon Musk pedig feltette a nagy kérdést
„Ki finanszírozza a migrációt?” – fogalmazott Elon Musk.
FTC–Diósgyőr: „A DVTK rúgott két gólt, de egynek is örült volna” – a Fradi hőse kevesellte a nyolcperces hosszabbítást
Gruber Zsombort és társait meglepte, hogy Robbie Keane a szünetben egyszerre cserélt négyet.
Nagy hazai kincs: nívós díjra jelölték az épp 20 éves Debreceni Kutyaház Állatotthont
A Debreceni Kutyaház Állatotthon tavaly ünnepelte a 20. születésnapját – ez sokmindent elárul a kitartásukról és az állatszeretetükről. Jelenleg több mint 200 kutya és 80 macska tartozik a gondozásukba.
Minden határt átlépett Putyin: azonnal reagált a Magyar Honvédség
„Magyarországon is azonnal emeltük a légvédelmi készenlétet” – mondta Böröndi Gábor vezérezredes.
Elképesztő: a beáramló ukránok miatt brutálisan megemelkedtek az ungvári ingatlanárak
Óriási különbségek vannak az ingatlanárak között Ukrajnában.
Botrány: elismerte jelenlegi munkaadója, hogy nőt bántalmazott a kutyapártos képviselőjelölt
A jelenlegi munkáltató, az ELTE azzal védekezik, hogy „a jogviszony létesítésekor semmilyen információval nem rendelkeztünk a cselekményről és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen folytatott etikai eljárásról”.
Ez gyors volt: az USA nem engedett a palesztinpártiaknak az ENSZ-ben
Az „azonnali tűzszünet” most a terroristáknak kedvezett volna, az USA azonnal meg is vétózta.
Orbán Balázs: „Az egyetemen helye van a vitának, de nincs helye a kirekesztésnek és az erőszaknak”
Az MCC tanévnyitóján a kuratórium elnöke hangsúlyozta, hogy a szellemi szabadság megőrzése nélkül az akadémiai világ és a nemzet egésze is gyengülne.
FTC–Diósgyőr: a hosszabbításban mentett pontot otthon a Fradi, tüntettek a szurkolók (VIDEÓ)
Acolatse egészpályás szólógólt lőtt.
Kihullottak a csontvázak a szekrényből: ezek után nehezen fog vitázni Ruszin-Szendi Romulusz (VIDEÓ)
Ezt nem fogja zsebre tenni Magyar Péter embere.
Navracsics Tibor: A történelem süllyesztőjében eltűnt bolsevik elődök elégedetten csettintenek bugyrukból
Egy közösség vagy annak vezetői nem hazudhatják magukat keresztül az igazságig.
Elemző figyelmeztette Magyar Pétert: mindössze tíz napja maradt a Tiszának
Mráz Ágoston Sámuel szerint fontos határidő felé közeledik az ellenzéki párt, mai nagy mértékben megmutatja majd, hogy milyen állapotban van.
Elképesztő, mit művelt Hamilton: ezt tette az összes autójával
Kiürült a garázsa.
Ugrásra készen áll Orbán: a miniszterelnök elkezdte csepegtetni a részleteket
„A helyszínen minden kész” – írta a kormányfő.
Elképesztő fordulat: jöhetnek az uniós források, de súlyos árat kér érte Brüsszel
Sajtóértesülések szerint több mint félmilliárd eurónyi befagyasztott uniós forrást oldana fel az Európai Bizottság, és utalna át Magyarországnak, ha a magyar kormány megszavazza a következő szankciós csomagot. A gond csak az, hogy ez az összeg ala...
Retteg „Magyarország bosszújától” a magyarverő antifa EP-képviselő: börtönkoordinátát kapott válaszul
Ilaria Salis minden követ megmozgat, hogy ne kelljen felelnie a tetteiért.
Korábban a Tisza is azt a közösségi felületet használta, ahol Charlie Kirk gyilkosa beismerte a tettét
Az amerikai képviselőház összehívta négy közösségi platform vezetőjét, hogy tanúskodjanak az online fórumokon tapasztalható radikalizálódásról.
Orbán Viktor ma olyat tett, amitől minden ép lelkű magyarnak megdobban a szíve
Egy politikai-ideológiai vita erőszakos színben való rendezéséről.
Volt svéd képviselő elárulta: ezért irigylik a svédek a magyar migrációs politikát
Erik Almqvist ma már Magyarországon él, és azt is világosan látja, mi áll Ulf Kristersson és Orbán Viktor konfliktusának hátterében.
FTC–Diósgyőr: ilyet is ritkán látni, a két ősellenségnek számító tábor közösen tüntetett az MLSZ ellen (FOTÓK)
Majd tovább szidták egymást.
Magyar Péteren röhög az egész internet: ezek után már senki sem fogja komolyan venni az ígérgetéseit
Sokatmondó mém látott napvilágot.
Helyretette Nagy Attila Tibor érvelését Orbán Balázs: mégiscsak pontos az a „pontatlanság”
A politikai elemző mellélőtt a Tisza Pártról tett korábbi állításával.
Így robog be a jövő a Keletibe: elképesztő új vonatokat mutatott be a GYSEV
A legújabb nemzetközi szabványoknak megfelelően készülő energiatakarékos vonatok 160 km/h sebességre lesznek képesek.
Trump ennek nem fog örülni: egy tampai bíró csúnyán keresztülhúzta a számításait
A szövetségi bíró eljárásjogi okokból visszadobta az elnök 15 milliárd dolláros keresetét, amint a New York Times ellen nyújtott be.
Szűrésre, magyar!
Ez nem utópia. Ez felelősség és lehetőség. Csak élni kell vele!
Liverpool–Everton: „Lehet, hogy ez rossz mentalitás” – Szoboszlai alig várja már a szombat délutánt
Az idényt nagyszerűen kezdő középpályás elárulta, sosem elégedett magával.
Csak az alkalmat keresi Magyar Péter: tehertétellé válhatott számára Ruszin-Szendi Romulusz
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmagyarázta, miért lett kínos a volt vezérkari főnök.
Öngyilkos lett Hódmezővásárhely rendőrkapitánya
A hírt a település polgármestere jelentette be.
A szurkológyűlölet nem pálya
Az előítélet, a gyűlölet és a megszégyenítés nem mások fölé emel minket, hanem leránt a sárba.
Fél Donald Trumptól, ezért nem utazik Amerikába Európa első transznemű minisztere
Nem akar diplomáciai botrányt.
Erősödik a Fidesz, süllyed a Tisza
A magyarok mindig azt választják, amelyik oldal a nemzeti érdekeket követi.
Itt vannak a számok: ennyivel KERESNÉNK KEVESEBBET a Tisza-adóval – REAKCIÓ
Kalkulátort indított a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Magyar Péterék kiszivárgott, majd letagadott adóemelési tervei nyomán, ami megmutatja: mennyivel csökkenne a magyar dolgozók fizetése, ha bevezetnék a Tisza-adót.
Senkit sem akarok elkeseríteni, de a többsávos adórendszer sem új ötlet
Magyar Pétert is ugyanazok az erők futtatják, mint akik annak idején a kistérségi messiást.
„Temus-Rambo, pózőr, hülye, világi balfasz, totál hiteltelen” – kiborultak a tiszás fórumozók Ruszin-Szendi Romuluszra
A Redditen is nagyot futott Ruszin-Szendi Romulusz legújabb – immár sokadik – botránya. A tiszás fórumozók is kifakadtak a wannabe politikusra, és úgy vélik, hogy ekkora hibával csak árt a volt vezérkari főnök a párt esélyeinek.
Eluralkodott a pánik: három orosz MiG-31-es tűnt fel a NATO légterében
Azonnal válaszolnának az észtek.
Botrány: Toroczkai László informátora egy felfüggesztett, korrupcióban érintett végrehajtó
A Mi Hazánk elnöke csütörtökön „döntő bizonyítékként” közzétett hangfelvételei nem tartalmaznak inkrimináló állítást a megnevezett politikusokról.
Pentagon 2.0: a Szilícium-völgy hadba indul a Big Five ellen
Az Egyesült Államok védelmi iparában új háború kezdődött – ezúttal nem csatatereken, hanem Washington folyosóin. A hagyományos fegyvergyártók és a Szilícium-völgy feltörekvő titánjai egymással küzdenek a Pentagon milliárdjaiért, miközben a politik...
Hangrobbanás az MVM Dome-ban: még az ellenfél is megtapsolta a magyar játékos bravúros teljesítményét (VIDEÓ)
A 20 éves Borbély András a délutáni program legjobb körátlagával esett ki a Hungarian Darts Trophyn.
„Kezd kirajzolódni Karácsony Gergely valódi arca”: bemutatjuk a budapestiek eddigi legnagyobb segélykiáltását
„Ezek már nem csupán panaszok” – szögezte le Latorcai Csaba.
Vasárnap a Szent István bazilikánál hajtanak fejet Charlie Kirk emléke előtt
Pártpolitikai felfogástól, vallási hovatartozástól függetlenül várják az érdeklődőket a szervezők.
Nagy bajban van Magyar Péter: már a kezdet kezdetén lebuktatta Dávid Dóra (VIDEÓ)
Magyar Péter minden politikusa kikotyog valamit.
Besokalltak a svédek: Orbán Viktor bejegyzése alatt saját alkalmatlan kormányukra panaszkodtak, miközben az a magyar kormányt kritizálja
Keményen kiosztották a svéd miniszterelnököt a közösségi médiában, miközben ő a magyar miniszterelnökkel hadakozik.
Böde Dániel a Bognár–Kubatov ellentétről: „A sajtósunk már megint fogja a fejét”
A Paks csatára elárulta, hogy annak idején miért nem igazolt az Újpesthez.
Előbb-utóbb biztosan el kell majd engednie a kezét – politikai elemző a Ruszin-Szendi Romulusz-ügyről
Folyamatosak a volt katona botrányai, de egyelőre nem veheti le a palettáról Magyar Péter. A választásokig valahogy megpróbálják elhúzni Ruszin-Szendi Romulusz nemlétező politikai pályafutását.
„Szőrös segglyukak”, „nyugdíjas zombik”, „csicskafasiszták” – pont Pottyondy Edina szeretné megvédeni a közbeszédet (VIDEÓ)
A „Levegőt” névre hallgató balliberális tüntetés szervezője Charlie Kirk meggyilkolásán moralizál, és magyar kormány „gyűlöletkampányai” ellen tiltakozik, miközben ő olyan obszcén és uszító kifejezéseket tett hozzá a magyar közbeszédhez, amit még ...
Különös embercsempész-útvonalat lepleztek le a lengyel hatóságok: ukrán mozdonyvezetőket vettek őrizetbe
Mozdonyokban rejtettek el ukrán férfiakat, majd Lengyelországba vitték őket.
„Most van itt az idő” – A 4iG vezére amerikai cégeket hív Magyarországra
Jászai Gellért, a 4iG vezérigazgatója szerint Magyarország nemcsak földrajzilag, hanem gazdaságilag is tökéletes pozícióban van ahhoz, hogy az amerikai cégek európai központja legyen.
Történelmi csúcson az MNB devizatartaléka: augusztusban 48,4 milliárd euróra nőtt a vagyontartalék Nemzeti Bankban
Az augusztusi adatok szerint 1,3 milliárd euróval bővült a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi tartaléka, így új történelmi szintre, 48,4 milliárd euróra emelkedett.
Elutalták az első 3 százalékos lakáshitelt, több tízmilliárd forintnyi kérelem érkezett az Otthon Start program keretében
Elindult a lakáshitelboom.
Mindent felforgat, országokat tehet tönkre az új, minden eddiginél brutálisabb szankciós csomag: Von der Leyen mindent beáldoz Ukrajnáért
Az orosz LNG importjátnak betiltásától kezdve a tranzakciós tilalmakig minden megtalálható a szélsőséges javaslatban.